Category: receptek
Nutellás Fonott Kalács
Hókocka
Megmondom őszintén, nem csináltam még szalakális sütit, ez volt az első ilyen. Jó büdös lett, kicsit szenvedtem is, de a végén nagyon szép tésztám lett, és egy nap állás után annyira jó az állaga is! Szerintem ennek a sütinek az a kulcsa, hogy próbáljuk szép vékonyra sodorni a tésztát, mert a szalakáli kicsit úgy is felfújja. A krém egy főzött krém, és én vaníliás cukor helyett igazi vaníliamagot tettem bele, amitől szuper intenzív íze lett.
9. Fedjük le egy fóliával, úgy hogy az hozzáérjen a puding felületéhez, és hagyjuk teljesen kihűlni.
10. Mikor kihűlt habosítsük ki a puha vajat, ez kb 5 perc. Amikor már fehérebb színű a vaj, akkor adagoljuk hozzá a pudingot. Néha egy spatulával kaparjuk le az oldaláról, és keverjük kb 5 percig.
11. A sütilapok szélét vágjuk egyenesre, nagyjából 20×30-asra, a lényeg, hogy egyforma legyen mind.
12. Fogjunk egy nagy tálcát, tegyük rá az első lapot, majd kenjük meg a krém felével. Erre tegyük a második lapot, erre kenjük a krém másik felét, majd helyezzük rá a 3. lapot is. Ezt az egészet takarjuk le nedves konyharuhával, és tegyük egy éjszakára hűtőbe. Ezután vágjuk kis kockákra, és szórjuk meg porcukorral a tetejét.
És már kész is van! Karácsonyra szuper ez a süti, biztos elfogy, próbáljátok ki! Jó sütögetést! :))A
Christmas Pudding Sütinyalókák
300 g étcsoki
100 g fehér csoki
3. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a kakaóval egy másik tálban, majd beleszitáljuk a vajas masszába, beleöntjük a tejet is, és elkeverjük. Öntsük a tésztát egy tortaformába, teljesen mindegy milyenbe, én 20 cm-esben sütöttem.
4. Süssük a tésztát egy 180 fokos sütőben kb 20-30 percig, vagy ameddig egy belebökött hurkapálca tisztán jön ki. Hagyjuk kihűlni, majd morzsoljuk össze.
5. Adjuk hozzá a puha vajat a tésztamorzsákhoz, és gyúrjuk össze. Ha túl száraznak ítéljük, adjunk hozzá még egy kis vajat. Akkor jó, mikor már tudunk belőle golyót formázni.
6. Formázzunk belőle 25 g-os golyókat, majd tegyük a hűtőbe kb 1 órára.
7. Olvasszuk fel a csokit, tegyünk bele egy kis olajat vagy kakaóvajat, hogy folyósabb legyen. Mártsuk bele a pálcika egyik végét, majd ezt szúrjuk be kb 1 cm-nyire a sütigolyóba. Hagyjuk ezt megdermedni, majd mártsuk a csokiba az egész sütinyalókát. Csöpögtessük le róla a felesleget, szúrjuk egy hungarocellbe, és hagyjuk megszáradni.
8. Ha megdermedt, olvasszuk fel a fehércsokoládét. Fontos, hogy hagyjuk kissé kihűlni, ne legyen forró, mert akkor elolvasztja az étcsokit. A megszilárdult sütinyalókák tetejét kb negyedéig mártsuk bele a fehércsokiba, majd párszor ütögessük a pálcikát az asztalra, hogy lecsurogjon. Mikor még folyós a csoki, tegyük a tetejére a piros bogyót, és a leveleket, majd szúrjuk hungarocellbe, és hagyjuk megdermedni.
És már készen is van! Szuper karácsonyi ajándéknak, vagy ha egy ünnepi sütit szeretnétek összedobni! Próbáljátok ki, és jó sütögetést! 🙂
Samoas Sütik
Kinder Bueno Szelet
Boszorkányos Sütőtökös Cupcake
Lassan itt a Halloween, és igen, tudom hogy ez nem magyar ünnep, de annyi cuki kis sütit lehet ilyenkor csinálni, hogy muszáj egy-kettőt megvalósítani. Ez a cupcake nagyon mutatós, de egyáltalán nem nehéz, ráadásul egy új habcsók alapú krémet is megmutatok nektek, ami nem túl édes, nem érződik benne a cukor, hanem selymes, olvadós, de szuperül lehet vele dolgozni: ez a svájci vajkrém. Ráadásul ez egy tuti recept, nem fogjátok elrontani. 🙂
Ez a cupcake dísz ráadásul szuper egyszerű, és képzeljétek az Intersparban már lehet kapni fondantot a Dr. Oetkertől, szóval már egyszerűen be tudjátok szerezni. Ha fekete ételfestéket nem találtok, készítsétek más színnel, nagyon édes lesz úgy is, maximum nem annyira ijesztő. 🙂 Akkor először is nézzük a boszi kalap elkészítését:
Mire van szükségünk?
fekete, lila, és sárga fondant
fogpiszkáló, vagy modellező eszköz
víz és ecset
1. Vegyünk egy diónyi fekete cukorpasztát, és gyúrogassuk meg, hogy könnyen tudjunk vele dolgozni. A maradék fondantot rakjuk el rögtön, mert nagyon hamar kiszárad, legjobb fóliába becsomagolni. Tehát formázzunk ebből a diónyi adagból egy golyót, majd az alját sodorgassuk a tenyerünk között, hogy egy csepp formát kapjunk. Ezután még formázzuk, hogy hegyes legyen a csepp vége, a másik felét pedig néhányszor ütögessük a munkaasztalunkhoz, hogy laposabb legyen. Addig formázzuk, amíg az első képhez hasonló formát nem kapunk. Ezt tegyük félre száradni.
2. Nyújtsunk ki egy adag fekete fondantot, ne legyen túl vastag, de vékony se. Keressünk egy olyan pogácsaszaggatót, ami méretében jól illeszkedik a kalapunk csúcsos részéhez, ne legyen nagyon nagy, de azért ici-pici se. Szúrjuk ki annyi kalap karimát amennyire szükségünk van. Egy modellező eszköz, vagy fogpiszkáló segítségével vékonyítsuk el a szélét. Ha fogpiszkálót használunk, helyezzük a fogpiszkáló negyedét a cukorpasztára, és az ujjunkkal görgessük, de ne nyomjuk rá túlságosan. Ha ez nem megy simán az ujjunkkal is megcsipkedhetjük a szélét, vagy ha van egy ilyen modellező eszközünk, ezzel is gyorsan megcsinálhatjuk: egyszerűen csak húzzuk végig a karima szélén, de ne nyomjuk rá túlságosan.
3. Helyezzük a karimára a kalap részt, majd egy kis vízzel ragasszuk le.
4. Vágjunk egy fél centi vastagságú csíkot a lila fondantból, majd az egyik felét vizezzük kissé be. Tekerük oda, ahol a kalap alja találkozik a karimával, a felesleget vágjuk le.
5. A sárga fondantot nyújtsuk ki jó vékonyra (amikor nyújtunk mindig keményítőn tegyük ezt, úgy nem ragad le), majd vágjunk ki egy kis négyzetet. Ennek a közepére is vágjunk egy kis lyukat majd ragasszuk a lila szalagra. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy megvárjuk míg megszárad egy kicsit a figura.
Sütőtökös Pite
Gellért Rolád
100 g kakaópor
50 g rumos meggy
3. Keverjünk egy kis fehérjét a sárgájához hogy fellazítsuk, majd szedjük át a sárgáját a többi fehérjéhez, és egy spatulával forgassuk össze míg márványos nem lesz. Ezután szitáljuk bele a lisztet és a szódabikarbónát, és ezt is forgassuk bele.
4. Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük ebbe a piskótatésztát, és egy kenőkéssel egyengessük el. Sehol se legyen nagyon vékony, mert akkor ott megég.
5. Süssük a tésztát 20 percig, vagy amíg mindenhol egyenletesen meg nem barnul. Mikor kivettük húzzuk le róla a sütőpapírt, majd a papír segítségével még forrón csavarjuk fel a hosszabbik oldaláról indulva. Így hagyjuk kihűlni.
6. Míg kihűl a tészta csináljuk meg a grillázst. Ehhez a törökmogyorót pirítsuk 10 percig a sütőben, majd törjük durvára. Egy serpenyőbe tegyük bele a cukrot, és pirítsuk közepes lángon, ameddig szép aranybarna nem lesz. Vigyázzunk, mert hamar megég. Ezután vegyük le a tűzről, és keverjük bele a mogyorót. Ezt az egészet öntsük ki egy sütőpapírral kibélelt és beolajozott tepsire. Hagyjuk teljesen megdermedni, ez kb 20 perc. Mikor már kemény, törjük apró darabokra, ezt egy aprítóban a legegyszerűbb megcsinálni.
7. A megdermed párizsi krémet szedjük ki egy nagy tálba, majd adjunk hozzá 100 g puha vajat. Így elektromos habverővel krémesítsük pár percig, amíg egy kicsit világosabb nem lesz a színe. Ne keverjük sokáig, mert kicsapódhat. A krém harmadát tegyük félre, ezzel fogjuk bevonni a roládot a díszítéskor.
8. A többi krémbe keverjük bele a grillázst, és 50 g rumos meggyet. A kihűlt tésztát csavarjuk ki, majd egyenletesen oszlassuk el rajta a krémet. Ezután csavarjuk fel, vigyázzunk hogy ne legyen túl laza. A félretett krémmel vonjuk be, majd egy fésűkártyával vagy villával csíkozzuk be, és szórjunk rá dekorcukrot. Fontos, hogy egy fél órát dermesszük mielőtt felvágnánk. Ja, és még egy tipp, vágjuk forró vízbe mártott késsel enyhén ferdén. 🙂 És ha még szeretnétek tovább fokozni, tálaljátok tejszínhabbal. 🙂
Ez a recept egy családi kedvenc, eddig mindenkinek bejött, próbáljátok ki! Jó sütögetést! 🙂